A nagy titok:

Fagyott füstcseppek
virágot simogató esőjében
hagyom megnyugodni
morfiumba mártott testemet
felettem huszonkettő és egy holló
köröz végtelen
érzem a város halott illatát
ahogy minden árnyékos utca rejtekén
az éjszaka sötétje remeg
vágyom és utálom is
mint legnagyobb szerelmemet
mely végtelen öreg sivatag délibábja lett
egy üres álomkép egy üres táj felett
s bennem ezer meg egy halott csillag fénye nyúl fel
homályból vérből
a harmadik szem misztikumával megmérgezett
örült s üveget síró angyalok feje felett
tartva meg
idomtalanra faragott végzetem
ha tehetem folyékony aranyba merítem
s csak úgy suttogom ismeretlen nyelveken
szögesdrótos ékezetektől terhesen
hogy soha nem éltünk
életet
hogy nem születtünk de meghalunk egy kicsit
minden egyes reggelen
hogy agyam rideg és hideg gyémánt
s szívem morfiumtól ég már
és majd azon az éjjelen
mikor én már nem leszek
egy másik világban
egy másik bolygón
fájdalom nélkül ébredek
és örökléttel álmodom

12/05/15


A vers saját produktum, minden jog fenntartva!


>>> Music journal [link]


___ Special Feature _____________________________


=surefit100


___ Special Club Feature _________________________